Táv – Cross

Táv: 10,5 km
Szintidő: 2 óra
Rajt/Cél: Ion C. Brătianu Park – Nagyvárad
Rajtidő: 10:30 AM
Nevezési díj: 2019.12.31-ig, vagy a létszámkorlát (500 fő) erejéig: 75 RON
2020.01.01 – 2020.02.02 között: 90 RON

Díjazás: Minden résztvevő az esemény logójával emblémázott ajándékot kap, amelyet a rajtcsomag tartalmaz. A szintidőn belül teljesítők egyedi finisher érmet kapnak. Az első három női és férfi helyezett abszolút kategóriában és korosztályonként is díjazásban részesül.

Minden versenyző köteles a szervezők által megjelölt útvonalat követni, és az önkéntesek és szervezők utasításait figyelembe venni.

Részvétel :
A versenyen való részvételhez az alsó korhatár távonként a következő: Félmaraton 16 év
Cross 14 év
Mini 14 év
A versenyen való részvételhez minden kiskorú résztvevő számára a hivatalos gyám (szülő) köteles írásbeli beleegyezését adni.

Minden résztvevő köteles aláírni egy felelősségnyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy a szabályzatról tájékoztattuk, megérti és elfogadja az egészségi, jogi vagy bármi egyéb kockázatot, amely a versenyen való részvétellel jár.

A rajt helyszínén, a nevezés érvényesítése személyi igazolvány felmutatásával lehetséges. Abban az esetben, ha valaki nem tudja ilyen módon igazolni személyazonosságát, az illető részvételtől való eltiltását eredményezi!

A szervezők fenntartják a jogot, hogy megtilthatják azon versenyzők indulását, akik alkohol, drog vagy egyéb pszichoaktív szerek hatása alatt állnak, akiknek jelentősen, látható módon megváltozott az egészségi állapotuk, akik fizikai esetleg szellemi kimerültségtől szenvednek vagy nem megfelelő a felszerelésük!

Kategóriák :
A 14-34  éves korcsoportot csak Abszolút/Open kategóriában díjazzuk! 
Korcsoportok : 35-44 / 45-54 / 55-64 / 65+ év

Cross táv: https://goo.gl/Hf5EcB
Cross GPS track: https://goo.gl/pyWfKz